Hírek
2015. Június 05. 22:11, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Van aki elvesz…s van aki ajándékoz
Talán még a plébános úr sem gondolta, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen fog végződni az eltűnt látcső ügye. Nem kellett hozzá más, csak egy jószívű és mások öröméért is tenni akaró ember…
Az Ótemplom eltűnt távcsövét nem kellett sokáig keresgetni. Jó tudni, hogy Félegyházán vannak nemes lelkű és adakozó polgárok.
Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a Városalapítók Hete alkalmából megnyitotta kapuit az Ótemplom tornya, hogy az érdeklődők megcsodálhassák a harangot és a pompás kilátásban bárki gyönyörködhessen. A toronybemutató annyira jól sikerült, hogy közben lába kélt a távcsőnek is – tudtuk meg Talapka István apát-plébánostól a május 24-ei szentmise végén, s egyben kérte ha valaki tud a nélkülözhetetlen eszközről valamit, az jelezze a plébánián.
Nem kellett sokat várni, hiszen június 5-én Lajos Zoltán, városunk közismert és köztiszteletben álló vállalkozója felkereste Talapka István kanonokot, hogy jótékony adakozásával pótolja az eltűnt látcsövet.
A megható pillanatokban Lajos Zoltán elmondta, hogy mélyen felháborította az eset, hiszen közel hétszázan tekinthették meg a páratlan kilátást a toronyban, melynek varázsa a távcsővel még tovább fokozódik. Nem tudott beletörődni abba, hogy az elkövetkező látogatók ne élhessék át ennek a látványnak a kivételes élményét, hiszen a toronyból a legszebb a kilátás városunkra.
A plébános úr meghatódva vette át a hasznos és szívből jövő adományt. Talán még ő sem gondolta, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen fog végződni az eltűnt látcső ügye. Nem kellett hozzá más, csak egy jószívű és mások öröméért is tenni akaró ember…
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
