Hírek
2017. Május 15. 10:07, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Vérpezsdítő mazsorett felvonulás
A Városalapítók Hete rendezvénysorozat a három fúvószenekar és tizenhat mazsorettes együttes látványos felvonulásával vette kezdetét május 14-én (vasárnap).
(Fotók: Kürti László - Félegyházi Közlöny, Bús Csaba - BAON)
A Kossuth utcán végigvonuló színes kavalkád méltó előzménye volt az immáron tizenkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Kiskun Országos Mazsorett Fesztiválnak, melyen a csapatok külön-külön mutatták be produkcióikat a Városháza előtt felállított színpadon. A fiatalokat a Magyar Fúvószene és Mazsorett Szövetség tagjai által alkotott szakmai zsűri bírálta.
A jeles eseményt Csányi József polgármester és Dohos László, a Magyar Honvédség nyugalmazott főkarmestere, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke nyitotta meg.
- Ilyen gyönyörű szép Polgármesteri Hivatal nincs még egy az országban. Méltó helyszín az Országos Mazsorett Fesztiválhoz – mondta a nyugalmazott főkarmester.
Mint mondta, elgondolkodott azon, hogy mennyire örülne ezt az eseményt látva legnagyobb magyarunk Petőfi Sándor is, aki megénekelte az Alföldet, Kiskunfélegyházát, de a Tiszát sőt a Kárpátokat is. Gyönyörűen tudott fogalmazni a szerelemről, az elmúlásról, az őszről, mindenről, még a halálról is. S vajon mit szólt volna, ha látja ezt a rendkívül lelkes, aranyos, szép, fiatalos közönséget, ami kellő dinamikával, energiával, bájjal fog minket itt ma egész nap szórakoztatni?
- Én szerencsés ember vagyok, mert mindig oda sodort a hivatásom, ahol csak a szép, a jó és a kellem jelenik meg úgy zenében, mint látványban és mozgásban. Minden rossz ellenére az életünk erről kell, hogy szóljon – E gondolatok jegyében kívánt jó szórakozást a délutánhoz a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












