Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. Május 10. 11:19, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Versenybe szálltak a fúvósok hétvégén

Versenybe szálltak a fúvósok hétvégén

Május 7-én (szombaton) került megrendezésre a Kiskun Múzeum udvarán a Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt.

Hat ifjúsági fúvószenekar mérte össze tudását 11 órától, majd a délután folyamán Kiskunfélegyháza városrészeiben tartottak koncertet. Az esemény csúcspontja a Petőfi téren tartott közös produkció volt, ahol a zsűri ismertette a verseny eredményeit is.

Elsőként a zsűri különdíját vehette át a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar, a több generáción átívelő példás zenekari együttműködésért, majd a helyi fúvós utánpótlás neveléséért Félegyháza város különdíját a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar vehette át. A díjat Csányi József polgármester adta át.

Díjazták a legjobb repertoárral fellépőket is, melyért a különdíjat a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar vehette át.

A kötelező darab előadásáért a zsűri a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekart jutalmazta díjjal, melyet az Erkel-díjas zeneszerző, Kiskunfélegyháza díszpolgára, a rendezvény díszvendége adta át.

Czipták Zsoltot a hajósi zenekar vezetőjét többször is a pódium elé szólította a zsűri: nemcsak a legjobb karnagynak járó elismerést, hanem a zenekarának az első helyezéséért járó díjat és oklevelet is átvehette.

A verseny második helyezettje a kisteleki id. Vándor Rudolf Fúvószenekar, a harmadik pedig a Kalocsai Fúvószenekar lett.

A rendezvény zárásaként Szabó Ferenc a zsűri elnöke és Hidas Frigyes Díjas karmester gratulált valamennyi zenekarnak a színvonalas produkciókért.

Elismeréssel szóltak a rendezők aprólékos és mindenre kiterjedő figyelmes munkájáról, amellyel az egész napos eseményt mindenki számára élvezetessé tették.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi

Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja

Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.

2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA

2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA