Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2016. December 05. 14:27, hétfő | Helyi
Forrás: Szabad Föld

Versenyben a Mikulások

Versenyben a Mikulások

ADVENTTŐL KARÁCSONYIG jelentősen megnő a családok édességfogyasztása. A tavalyi statisztika szerint minden addiginál nagyobb, 3,4 milliárd forintnyi bevételt értek el a boltok a decemberi ünnepek édességeivel.

Az év végi csokimennyiség jelentős részét teszik ki a Mikulások, ezekből tavaly mintegy 432 tonnányit vásároltunk fel és fogyasztottak el a gyerekek. A gigászi mennyiséget tekintve egyáltalán nem mindegy, milyen minőséget kapunk a pénzünkért. Tesztcsapatunkat a csoki Mikulások esetén is felnőttek alkották, hiszen ők hozzák meg a döntést, mit vesznek meg a gyereküknek, merre terelik az ízlését. Egy Tesco hipermarketben vásároltuk az összes figurát, mert az előzetes piackutatás azt mutatta, hogy szinte mindenütt nagyjából ugyanazok a termékek kaphatók. A luxus árkategóriából nem választottunk, a nagy tömegek által elérhető, ismert márkákat vettük célba.

A vakteszten a négytagú kóstolóbrigádnak azt kellett eldöntenie, hogy melyik ízlik a legjobban. Nem volt könnyű különbséget tenni a termékek között, de az jól látszott, hogy van, amelyik puhább, olvadósabb, míg a másik keményebb, roppanósabb. Az ízekben a karamellestől a narancsos árnyalatig többféle aromát fel lehetett fedezni, annak ellenére, hogy ezek az összetevők nem szerepeltek a listában. Kiugróan rossz minőséget nem találtunk, a többségnek kellemes, élvezhető az íze is és az állaga is.

Egyetlen termékben voltak a márkához híven apró cukorkák, de hiába a pluszédesség, mégsem ez lett a nyerő. A csomagolásban a gyártók ragaszkodnak a Mikulás hagyományos színeihez, kivéve a Milkát, de náluk a tehén is lila… Az első hely teljesen egyértelmű volt, a két második helyezett szorosan követte, majd a harmadik után pontszámban némileg leszakadva következett a két utolsó. Nem meglepő módon a legdrágább nyert és a legolcsóbb lett az utolsó. Az árakat tekintve igen jelentős különbségek mutatkoznak, de ha az erős középkategóriából választunk, akkor sem fogunk csalódni.

1. HELYEZETT:

Kinder belső tejes réteggel bevont
tejcsokoládé figura

Összetevők: tejcsokoládé 40%, kakaóvaj,
kakaómassza, szójalecitin, aroma,
sovány tejpor, cukor, pálmazsír, shea,
dehidratált vaj
Összes szárazanyag-tartalom: 34%,
kakaó-összetevő 14,5%
Ára: 559 Ft/55 g
Forgalmazza: Ferrero Magyarország


2. HELYEZETT:

Milka (csak német nyelvű termékismertető volt rajta)
Összetevők: cukor, kakaóvaj, tejpor, vaj,
szójalecitin, mogyoró
Kakaó szárazanyag: legalább 30%
Ára: 519 Ft/50 g
Szerencsi tejcsokoládé
Kézzel csomagolt
Összetevők: cukor, kakaóvaj,
zsíros tejpor, kakaómassza,
szójalecitin, aroma
Kakaó szárazanyag: legalább 40%
Ára: 389 Ft/65 g
Gyártó: Szerencsi Bonbon Kft.


3. HELYEZETT:

Smarties tejcsokoládé Mikulás cukordrazséval.
Kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz.
Összetevők: cukor, kakaóvaj, zsíros tejpor,
kakaómassza, pálmazsír, shea, tejpor,
tejsavópor, tejzsír, tejcukor, búzaliszt,
keményítő, porsáfrány, retek, feketerépa,
citrom, hibiszkusz, spirulina, fényezőanyagok
Kakaó szárazanyag: legalább 25%
Ára: 429 Ft/48 g
Gyártó: Nestlé Hungaria


4. HELYEZETT

Boci tejcsokoládé Mikulás
Összetevők: cukor, kakaóvaj, zsíros tejpor,
kakaómassza, pálmazsír, shea, tejzsír,
tejcukor, tejsavópor, aroma
Kakaó szárazanyag: legalább 25%
Gyártó: Nestlé Hungaria
Ára: 249 Ft/40 g

Chocco Garden tejcsokoládé figura
Összetevők: cukor, kakaóvaj, írópor,
kakaómassza, vajzsír, szójalecitin,
poliglicerin-poliricinoleát, vaníliaaroma
Szárazanyag: legalább 30%
Ára: 329 Ft/60 g
Forgalmazza: Choco Garden Kft.

Címkék: édesség, cukor, mikulások

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 16:56, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2024. Május 10. 16:54, péntek | Helyi

Vasárnap lesz a májusi vásár Félegyházán

A Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2024. május 12. (vasárnap).

2024. Május 09. 09:05, csütörtök | Helyi

Kiválasztották Bács-Kiskun legjobb borait

A gyümölcsös alföldi boroké a jövő – hangzott el a szerdán tizenegyedik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyen Nemesnádudvaron.

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.