Hírek
2016. Április 10. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Versenyfutás az idővel - gyermekvállalás 35 év fölött

A meddőséggel kapcsolatban sokan a pszichés tényezőket hangsúlyozzák, „ ne görcsölj rá”, „oka van” – szokták mondani, holott a késői életkorban járó párok esetében már inkább a testi okokra kell gondolni.
A gyermekvállalás kitolódása a társadalmi háttérben és környezetben keresendő, a nők jellemzően 30-32 éves koruk fölött kezdik először érezni, hogy ha az anyagi biztonságot még nem is teremtették meg, némi alapot azért már lefektettek – fogalmazott Dr. Skriba Eszter, a Czeizel Intézet ultrahang specialistája.
Az életkor előrehaladtával ugyanakkor a petesejtek DNS-állománya károsodik, „elfárad”. 35 éves kor felett a petesejtek 40 százaléka már kóros DNS-t hordoz, 40 év fölött pedig már ötven százalékuk beteg – folytatta a szakember, hozzátéve: emiatt a fogantatás, a beágyazódás is nehéz, és a vetélések száma is sokkal nagyobb.
A késői gyermekvállalás oka valóban az, hogy sok minden kitolódik az életünkben, később végzünk például az egyetemen – mondta a műsorban Gyombolai-Kocsis Fruzsina pszichológus. Szinte mindenkinek van ismerőse, aki 30-32 éves korában még külföldön tartózkodik ösztöndíjjal, és aki ebből adódóan később is gondol arra, hogy érdemes lenne elköteleződni.
A pszichológus megjegyezte: „valamiért képtelenek vagyunk kapcsolatban élni”. A fiatalok nem látnak olyan mintát szüleik, nagyszüleik generációjából, amely vonzóvá tenné számukra a házasságot. Ezért aztán a törékenyebb élettársi kapcsolatot választják, amelyekben nehezebben születnek meg a gyerekek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA