Hírek
2017. Május 20. 11:00, szombat |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Vessük vagy palántázzuk?

Idő kell, míg a növényke kiheveri a sokkhatást.
A kabakosok igazi melegkedvelő növények, legyen szó spárgatökről, cukkiniról, uborkákról, dísz- és sütőtökökről, dinnyefélékről. Mostanság kell a szabad földbe kerülniük a magvaknak – aki túl korán vetett, az a múltkori és az e heti két hideg hajnal miatt ráfázhatott. Pontosabban a frissen kibújt csíranövényei fáztak rá. Ez pedig legalább egyhetes helyben járást okoz, ennyi idő kell, míg a növényke kiheveri – ha egyáltalán – a sokkhatást.
Addig viszont ki van téve mindenféle rovar- és csigarágásnak, illetve a párás, hideg napokkal együtt járó peronoszpóra, fuzáriumfélék és a gyökérnyakat károsító, talajban élő, palántadőlést okozó gombák támadásának. Ezért, aki magról neveli kabakosait, inkább várja ki a májusi fagyosszenteket, így biztosabb az eredmény. Igaz, a palántához képest 3-4 héttel később lesz termésünk, de igazán erős, a helyi adottságokhoz a kezdetektől alkalmazkodó növényekre számíthatunk.
Sokéves tapasztalat az is, hogy a fóliákban nevelt, vásárolt palántákkal is érdemes ezt az időt kivárni, mivel egy hideghatás a nagyobb növényeket is visszaveti a fejlődésben. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy kitől vesszük a palántát. Azaz megbízható árustól, kertésztől, aki biztosan megedzette a fóliákban nevelkedett palántákat. Ez nagyjából egyhetes folyamat: minden délelőtt, amikor a hőmérséklet felmelegszik 15–25 fokra, szélvédett, félárnyékos helyen tartjuk a palántákat, majd este, a hideg elől ismét a termesztőberendezésbe visszük őket éjszakázni. Ezt azoknak is meg kell tenniük, akik saját fóliában maguknak nevelnek palántát! Ha olyan növényt vettünk, amelyet nem edzett meg a kertész vagy a piacozó, akkor szinte elveszítjük a palántázás előnyét: legalább két hét, mire alkalmazkodnak az új feltételekhez, s elindul az intenzív növekedési szakasz.
Van még egy alapvetés a kabakosok termesztésekor: akár vetjük, akár palántázzuk, mélyebb gödröt készítsünk, amelybe legalább egyvillányi érett trágyát, komposztot terítsünk, fedjük be 5 centis talajjal, majd arra ültessük a palántát, vessük a magvakat! A kabakosok mindegyike igényli a sok tápanyagot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.