Elsőként Tihanyi Kálmán villamosmérnök, feltaláló írta le 1936-ban a plazmamegjelenítők működési elvét, találmánya alapján a háború utáni Magyarországon teljesen lapos tévékészülékeket tervezett volna gyártani. Sajnos nem így alakult, és az első monokróm képernyők csak az 1980-as években, az első színes megjelenítők pedig az 1990-es években jelentek meg a piacon, az igazi felívelés pedig a 2000-es években jött el. A plazmatévékben apró, gázzal töltött cellákban hoznak létre ionizációt, amely UV sugarakat kelt, az UV sugarakat pedig a cellák felületére felhordott fénypor alakítja át különböző színű, látható fénnyé. A plazmatévék sokáig sokkal jobb képminőséget biztosítottak, mint az LCD megjele4nítők, nagyobb szögtartományból lehetett őket nézni, színhűségük és képfrissítési sebességük is sokkal jobb volt. A 2000-es évek második felében aztán az LCD-technológia hatalmas fejlődésen ment keresztül, az átmeneti években a tévékereskedésekben állandó kérdésként tették fel a vásárlók, hogy az LCD vagy a plazma jobb-e. Mára a plazma előnye szinte teljesen elolvadt, egy jó LED-LCD szinte minden paraméterében felülmúlja a plazmák képességeit. 2010-ben még több mint 18 millió plazmatévé talált gazdára a világon, 2013-ra ez a szám csaknem a felére esett vissza, miközben LCD-tévéből a tavalyi évben több mint 200 millió darabot értékesítettek. Így nem is csoda, hogy a nagy gyártók sorban hagynak fel a gyártással, a Panasonic már idén március ta nem készít plazmapaneleket, a Samsung pedig bejelentette, hogy már csak 2014. novemberéig gyártja plazmamegjelenítőit. A harmadik nagy gyártó, az LG egyelőre nem jelentette be hasonló szándékát, de a hírek szerint hamarosan erre is számítani lehet.