Hírek
2023. December 17. 16:21, vasárnap |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
A hit és a remény gyertyái mellett fellobbant az örömöt jelképező is
December 16-án ünnepélyes keretek között gyújtották meg városunk adventi koszorújának harmadik gyertyáját, mely az örömöt jelképezi.
A jeles eseményre sokan ellátogattak a városháza elé, ahol Bajzák Andrea ifjúsági referens Lendvay Hedvig Karácsonyi utazás című versével köszöntötte az egybegyűlteket.
Az adventi várakozás időszakára ezúttal Hatvani Zsófia református lelkész prédikációja adott lelki útravalót.
Beszédében Lukács evangéliumából idézve hívta fel a figyelmet az ígéretek erejére és azok betartásának kötelezettségére.
- Mit lehet ebben a teljesen bizonytalan és kiszámíthatatlan világban felelősségteljesen ígérni? – kérdezte, majd feleletében elárulta, hogy az ígéretünk záloga az, ki mondja nekünk a bátorítást, az ígéretet.
- Ma az Isten szavával szeretnélek bátorítani benneteket.Isten nem hazudik, amit ő ígér, azt megteszi. Istennek ma is van ígérete erre a vajúdó, kínlódó, megtépázott világunkra. De nemcsak átfogó, globális értelemben. Ő az Úr ebben a világban, a mi életünkben. A Te életedben is szeretne szólni, ígéretet adni, mert látja a félelmet, a fájdalmat, a megtörtséget, az éhséget. Az a Jézus, aki kétezer éve megszületett, ma is él és cselekszik. Isten a szeretetével szeretne felbuzdítani minket, amikor lezárunk egy évet és nyitunk egy újat, amikor végignézünk az életünkön, a környezetünkön és keressük, hogy kibe és mibe kapaszkodhatunk. Isten ekkor azt mondja: én az Úr vagyok, lehetek a Te Urad és Megtartód. Én azt ígérem Neked, hogy Veled maradok és Veled vagyok minden nap a világ végezetéig és amit megígértem, azt mind beteljesítem – mondta beszédében Hatvani Zsófia lelkipásztornő.
Az ünnepség folytatásában a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium igazgatónője, tanári kara és diákjai zenés és prózai előadással színesítették az eseményt.
Az adventi koszorú harmadik gyertyáját Szabó Péterné, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója és Csányi József polgármester gyújtotta meg.
Az esemény zárásaként pedig kisorsolásra kerültek a Mézeskalács Meseváros alkotásai.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 21:35, szombat | Helyi
Köszöntötték a szociális ágazat elhivatott dolgozóit
November 13-án, csütörtökön 14 órakor a városháza dísztermében köszöntötte Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a szociális ágazat dolgozóit a Szociális Munka Napja alkalmából.
2025. November 15. 20:38, szombat | Helyi
Emléktábla a dr. Táby-féle iskola emlékére
2025. november 12-én A Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001. Alapítvány emléktábla leleplezésére hívta az egykori diákokat, a dr. Táby-féle iskolában egykor tanítók leszármazottait.
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”












