Hírek
2024. Január 10. 17:03, szerda |
Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Elfogták a bodzás rablót
Munkaadóját bántalmazta, majd elvitte a kocsiját és a pénzét egy 28 éves román férfi, akit több hónap körözés után elfogtak a kiskunfélegyházi rendőrök.
Egy 68 éves orgoványi férfi értesítette a rendőrséget 2023. április 11-én kora este, és elmondta, hogy röviddel korábban kirabolta alkalmazottja. A sértettnél egy román férfi vállalt bodzaszedést. A learatott növényeket pakolták az egyik házrészbe, amikor az alkalmazott meglátott a sarokban egy békát, megijedt és kérte főnökét, hogy kapja el, majd vigye ki az ugráló varangyost. Később kiderült, hogy ez csak figyelemelterelés volt a részéről, ugyanis amikor a gazda az állatot kergette, hátulról rátámadt és ütlegelni kezdte. Kezdetben ököllel, majd egy lapáttal is többször bántalmazta áldozatát a férfi. A sértettnek sikerült elmenekülni, támadója pedig elkötötte a kocsiját az udvarból. A járműben megtalálta áldozta lakáskulcsát, amivel bejutott az ingatlanba és a pénztárcáját is elvitte, benne 130 ezer forinttal.
A bántalmazottat korházba szállították, kiderült, hogy súlyosan megsérült. A sértett ugyan nem tudta az elkövető teljes nevét, de a nyomozók egy biztonsági kamerarendszer segítségével rövid időn belül azonosították. A 28 éves férfit hiába keresték a rendőrök, nem találták, és később arról kaptak információt, hogy külföldön tartózkodik, ezért körözést adtak ki ellene. A kiskunfélegyházi rendőrök körözési akciót folytattak 2024. január 9-én, aminek keretében elfogták a 28 éves elkövetőt Lajosmizsén. A nyomozók a férfit rablás bűntettével gyanúsítják, és kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását. Az ellopott személyautót megtalálták és visszaadták a jogos tulajdonosának.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
