Hírek
2024. Március 23. 18:00, szombat |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Elindult a húsvéti roham: így spórolhat a boltokban
Pénzt és időt spórolhatnak a családok a húsvéti nagybevásárlások során az online Árfigyelő használatával – erre hívja fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal.
A GVH által működtetett rendszerben január óta már 78 termékkategória összesen mintegy kétezer, különböző élelmiszerterméknek az árait lehet napi szinten összehasonlítani. Az Árfigyelőt használva akár több ezer forintot spórolhatnak meg a magyar fogyasztók húsvétra készülődve.
Sonkák minden mennyiségben, tojásokkal megrakott pultok, és persze az elmaradhatatlan kisebb, vagy nagyobb csokinyuszik. Szinte minden élelmiszerüzletben ezek a slágertermékek húsvét előtt. A hétvégétől elindult az ünnepek előtti bevásárlási láz. Ilyenkor hozzávetőleg annyit költenek el a családok, mint karácsonykor. Ez azt jelenti, hogy az üzletláncok az éves forgalmuknak nagyjából tíz százalékát bonyolítják le húsvétkor.
Ezt erősíti az is, hogy a várakozások szerint idén 20-30 százalékkal többet hagyunk majd a boltokban, mint tavaly. Ennek oka, hogy mára jelentősen megszelídült az infláció, és év elején kétszámjegyű béremelések voltak országszerte.
A Gazdasági Versenyhivatal legfrissebb közleményében az online árfigyelő rendszer használatára hívja fel a figyelmet. A tavaly júliusban bevezetett számítógépes nyilvántartással már 78 termékkategória összesen kétezer különböző élelmiszertermékének napi árát lehet összehasonlítani.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatja M1-en elmondta, az online árfigyelőnek köszönhetően jelentős árverseny alakult ki az üzlethálózatok között, aminek első számú nyertesei a vásárlók, hiszen így folyamatosan csökkennek az élelmiszerárak. Ennek hatására hét éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint az elmúlt hónapban.
„2022 decemberében 40 százaléknál nagyobb volt az élelmiszerinfláció, a mostani 2,2 százalékos adat ennek a töredéke. Látható itt a rendszeren keresztül is, hogy különböző termékek esetében, mint például a tejnél 15 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető, az étolajnál pedig 40 százalékos. Liszt, burgonya esetében például 50 százalékos a korrekció, és ugye ez azt jelenti, hogy ha a húsvéti bevásárlás olcsóbb lehet, mint tavaly ilyenkor volt” – mondta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Kereskedők becslései szerint több ezer forintot spórolhatnak meg a magyar fogyasztók húsvétra készülődve az online árfigyelő segítségével, amely 2024-ben is folyamatosan elérhető lesz a vásárlók számára, így továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát, valamint hozzájárul az árak kordában tartásához is. A versenyhatóság szerint idén várható az árfigyelő rendszer további fejlesztése, illetve a megfigyelt termékkategóriák további bővítése.
Kép: illusztráció / Forrás: vg.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
