Hírek
2024. Március 26. 13:57, kedd | Helyi
Folytatódik a Kossuth utca újjáépítése
Kedves Félegyháziak!
Városunk főutcája az Európa-szerte híres platánsorával közös kincsünk, a Városházával és a templomainkkal együtt a legfontosabb jelképünk.
Négy évvel ezelőtt az Attila utcáig tudtuk megújítani és egy nyugat-európai mércével is színvonalas közösségi térré alakítani sétányokkal, kávézó- és fagylaltozóteraszokkal.
Az elkövetkező egy évben ezt a képet visszük tovább az Attila- Batthyány utcáktól a Dózsa-Ady Endre utcákig. Az építkezés során mindent megújítunk a föld alatt és a föld felett is. Új, hangulatos sétányok, virágoskertek, kisebb terek, padok, ülőfalak, "félegyházi” stílusú kandelláberek épülnek és mindkét oldalon egy más nyomvonalú esztétikus kerékpárút is készül. A Sirius Club kerthelyisége bekerül az épület elé és a Kisposta előtt is egy, az eddigieknél jóval nagyobb és használhatóbb közösségi tér létesül padokkal és kerékpártárolókkal.
Terveink szerint még április közepén megkezdődik a Dózsa utca felújítása is. Városunk egyik legszélesebb és legforgalmasabb útjának újjáépítése az iskoláig fog tartani és az év végéig fejeződik be.
Ezek az időszakok mindig izgalmasak mind az én, mind a kollégáim életében, hiszen három év előkészület és tervezés után egy nagyon szép dolgot tudunk adni az itt élőknek és az idelátogatóknak. Az építkezés, a fejlesztés mindig kellemetlenségekkel jár, de őszintén remélem, hogy megtérül a türelem és az új, megszépült környezet majd évtizedekig szolgálja Önöket.
Üdvözlettel:
Csányi József
polgármester
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
