Hírek
2018. Május 04. 12:15, péntek |
Helyi
Forrás: kecskemetilc.hu
Koncz Zsolt bizakodó, Szabó Tibor nehéz meccsre számít
Május 5-én 17:00 órakor a Honvéd Sporttelepen Kiskunfélegyházi HTK - Kecskeméti LC rangadó.
Szombaton nagy téttel bíró, hamisítatlan megyei rangadót rendeznek Kiskunfélegyházán, ahol a KHTK vendége a bajnoki címre hajtó Kecskemét lesz.
Győzelem esetén Szabó Tiborék mindenképpen ünnepelhetnek, ellenkező esetben a rivális Jánoshalma eredményét is figyelni kéne. Koncz Zsolt játékos-edző számára egyébként is pikáns a párosítás, hiszen tavaly még kecskeméti aranyért küzdött, ettől függetlenül szeretnének belerondítani a bajnokavatóba.
Szabó Tibor, a Kecskeméti LC vezetőedzője:
„Természetesen ugyanúgy készülünk erre a meccsre is, mint az összes többire, azonban ez most egyértelműen egy kemény helyi rangadó lesz. Biztosak vagyunk benne, hogy a KHTK mindent meg fog tenni azért, hogy ne az ő pályájukon ünnepeljük a bajnoki címet. Nekünk a célunk ettől függetlenül persze az, hogy már a hétvégén bebiztosítjuk elsőségünket. Ősszel magabiztos győzelmet arattunk ellenük hazai pályán, de tavasszal sokkal összeszedettebb a KHTK, úgyhogy egy nehéz mérkőzés előtt állunk. Annak nagyon örülünk, hogy karnyújtásnyira kerültünk a bajnoki címtől, de nem szeretnénk túlzásokba se esni, hiszen több lépcsőfok vezethet az NBIII-ba. Ez lehet az első, nagyon fontos lépés számunkra, amit szeretnénk már szombaton megtenni.”
Koncz Zsolt, a KHTK játékos-edzője:
„Tavasszal jó formában voltunk, azonban két váratlan vereség ért most minket, amit szeretnénk kijavítani. Elsősorban magunkkal foglalkozunk, a szezon előtt az volt a célunk, hogy minél jobban szerepeljünk. A dobogó elérhető, de sajnos „tettünk érte”, hogy ne a saját kezünkben legyen a sorsunk. A képességeink alapján megyei szinten erős keretünk van, szeretném, ha az utolsó 5 meccsen kihoznánk magunkból a maximumot. Libabőrös vagyok már attól, ha a régi kecskeméti évekre és sikerekre gondolok vissza, nekem mindig különleges érzés a Kecskemét ellen játszani, hiszen most is sok ismerős és barát van a klubnál. Biztosan felfokozottabb lesz számomra a meccs hangulata, de most egy dolog foglalkoztat a KHTK játékos-edzőjeként, hogy a csapatomból hozzam ki a legtöbbet. Én úgy gondolom, hogy ez egy kőkemény meccs lesz, teljesen más, mint a kecskeméti bajnoki (5-0 – a szerk.), azóta összekovácsolódott és jóval egységesebb lett a társaság Félegyházán, voltak változások is. A Kecskemét reálisan nézve már tavaly is a megye I. fölé nőtt, csak akkor volt egy Tiszakécske is. Nem itt van a helye a jelenlegi csapatnak, de úgy gondolom, hogyha egy sportoló jó mentalitással megy ki a pályára, akkor bárki legyőzhető. Fejben kell nagyon akarni, ezt várom a csapatomtól is, hogy a Kecskemétnek izzadnia kelljen a sikerért, ne olyan sima találkozó legyen, mint az őszi.”
Forrás: kecskemetilc.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.
2024. Május 16. 16:06, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.