Hírek
2017. Szeptember 10. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Megerősítettük 25 évre visszatekintő testvérvárosi kapcsolatunkat
Első testvérvárosi kapcsolatunkat 1992-ben kötötte meg az akkori polgármester Ficsór József a németországi Braunfelssel.
A XIX. Félegyházi Libafesztivál keretei között ezt a negyed évszázada fennálló kapcsolatot erősítette meg Peter Scheinerer Braunfels korábbi polgármestere és Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere, valamint Ingo Habermann és Szűts Tamás.
A dokumentumok aláírására szeptember 9-én a Polgármesteri Hivatal előtt felállított nagyszínpadon került sor. A népes számban megjelent közönség sorai között Félegyháza más testvér településeinek küldöttségi tagjai is helyet foglaltak.
Csányi József, városunk polgármestere az aláírást megelőzően elmondta, hogy a rendszerváltást követően 1990-ben nyílt először lehetőség más európai városokkal, településekkel való közelebbi kapcsolat kialakítására. Félegyháza első testvérvárosi kapcsolata Braunfelssel jött létre 1992-ben, városunk akkori polgármestere Ficsór József, és az ezúttal is jelen lévő Peter Scheinerernek köszönhetően.
Azóta számos településsel számos településsel alakított ki partnerkapcsolatot például Erdélyben, Franciaországban és Olaszországban. Az uniós pályázatoknak köszönhetően pedig diákjaink a jól működő kapcsolatokat kihasználva ellátogathatnak testvérvárosaink bármelyikébe, mellyel fenntartható és tovább fejleszthető az együttműködés – mondta Csányi József polgármester a dokumentumok aláírását megelőzően.
Peter Scheinerer nyugalmazott polgármester beszédében visszaemlékezett a 80-as évekre, amikor először találkozott városunk vezetőivel. A testvérvárosi kapcsolat kialakításában oroszlánrészt vállalt Kolenák Ernő és dr. Réczi László is, akik megkeresték azokat a közös pontokat a két város között, melyek jó alapot nyújtottak az együttműködéshez.
Az azóta eltelt 25 év jól mutatja, hogy ez a kapcsolat gyümölcsöző. Számtalan lehetőséget ad egymás kultúrájának megismerésére és arra, hogy mély barátságok szövődjenek. Sőt, Németországból nagyon sokan vásároltak itt ingatlant, így mondhatjúk úgy: otthonról hazajárnak hozzánk – zárta beszédét Peter Scheinerer.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.












