Hírek
2016. November 29. 12:56, kedd |
Helyi
Forrás: bacskiskunfoci.hu
Minden ellenfelünknek komolyan kell számolnia velünk tavasszal

Valkai Tamás a KHTK védője értékelt.
A Kiskunfélegyházi HTK a vártnál gyengébben szerepelt az őszi szezonban. Igaz ők voltak az egyetlen alakulat, akik pontot tudtak szerezni a listavezető Duna aszfalt ellen, de kikaptak hazai pályán a Bácsalmástól és a Kecskeméttől (az utóbbi nem meglepő), valamint Bajáról is vereséggel távoztak, a sokáig 10 emberrel játszó Kiskunhalas ellen pedig csak egy döntetlenre futotta otthon. A többi mérkőzését viszont hozta Szabó István gárdája, ami összességében 29 pontra, és egy 4. helyezésre volt elég. A csapat házi gólkirálya Katona Tamás és Medgyesi László lett 7 találattal, de Palásti Sándor is hatig jutott.
A csapat őszi szereplését Valkai Tamás a KHTK védője értékelt:
A szezon előtt mit vártál a csapattól? Milyen céllal vágtatok neki az idénynek?
A szezon előtt már tudni lehetett, hogy 2 csapattal (Kecskemét, Tiszakécske) nagyon komolyan számolni kell, akik a szezonvégi 1. helyezéssel lehetnének csak elégedettek,és ennek megfelelően alakították ki keretüket és a körülményeik is több mint kiválóak ehhez az osztályhoz képest, nem alábecsülve a megyei első osztályú futballt. Helyezésben megfogalmazott cél ugyan nem volt, de mindenképpen lépést akartunk tartani említett ellenfeleinkkel, és a lehető legtöbb pontot begyűjteni az első félévben.
Mennyire vagy elégedett az együttes őszi szereplésével?
Sajnos nem lehetünk elégedettek a jelenlegi 4. helyezésünkkel, főleg úgy, hogy zsinórban 4. bajnoki címét szerezte meg a csapat az első osztályban a nyáron, illetve úgy gondolom kevesebb pontot szereztünk, mint amit elvártunk magunkkal szemben.
Mi volt az ősz legnagyobb pozitívuma és legnagyobb negatívuma?
Először is a legnagyobb negatívummal kezdeném, ami sajnos rá is nyomta bélyegét a szereplésünkre. Ábel Zsolti és Szabó Attila (2 alapember) már a bajnokság legelején kidőltek a sorból, és hosszan tartó sérülésük miatt nehéz helyzetbe kerültünk, mind létszámban és minőségben is megfogyatkoztunk. A pozitívum pedig az, hogy a látszólag gyengébb szereplésünk ellenére a csapat a pályán belül és kívül is rendkívül egységes maradt, igazi CSAPATként működött, és működik is, ami az egyik legfontosabb dolognak számít a csapatsportban.
Kit, kiket emelnél ki a csapatból az őszi teljesítménye során?
Természetesen voltak eléggé jó teljesítmények ebben a fél szezonban is, megemlíteném Dobosi Zsoltit és Palásti Sándort elsősorban, de voltak, akik szintén egy nagyon jó átlagot hoztak. Külön kiemelném Jelen Károlyt is, aki ugyan nem lépett pályára ebben a félévben, de kimagasló edzésmunkájával nagyon sokat hozzátett az őszi szezonhoz. Az egyik legfontosabb karaktere a félegyházi csapatnak.
Mit vársz a tavaszi idénytől?
Egyelőre most mindenki a pihenésre fog koncentrálni, de látatlanban azt érzem, hogy minden ellenfelünknek komolyan kell számolnia velünk a tavaszi szezonban, mint ahogy eddig is, és megpróbálunk minden mérkőzést megnyerni, az előző 4 év bajnokához méltóan.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 17:35, hétfő | Helyi
Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros, és a Balaton térségét
A vasúti helyreállítás holnapra is áthúzódik: aki teheti, kedden VOLÁN-busszal tervezze utazását vagy halassza azt későbbre!
2025. Július 07. 10:18, hétfő | Helyi
Nagyposta melletti parkoló lezárásra kerül a szabadtéri filmvetítés miatt
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2025. július 12-13-án szabadtéri filmvetítés miatt a Nagyposta melletti parkoló lezárásra kerül az alábbiak szerint:
2025. Július 06. 11:55, vasárnap | Helyi
Földrengés volt Kiskunfélegyházán
A seismology.hu adatai szerint 3-as magnitúdójú földrengés volt péntek délután Kiskunfélegyházánál, amit még Csongrádon is érezni lehetett.
2025. Július 06. 09:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. július 6. - ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP