Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2017. Május 29. 09:05, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Nem merülhet feledésbe hazafiságuk

Nem merülhet feledésbe hazafiságuk

A Hősök Napja alkalmából az I. és II. világháborúban elesett hősökre emlékeztek május 28-án, vasárnap.

Az ünnepélyes megemlékezés szentmisével kezdődött a Sarlós Boldogasszony Templomban, majd a Hősök parkjában az I. világháborús, majd a Felsőtemetőben a II. világháborús emlékműnél Balla László alpolgármester beszédét követően helyezték el tiszteletük koszorúit városunk elöljárói.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére.
A Hősök emlékünnepét pedig az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének kell szentnie. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg.

A rendszerváltás után újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat, majd a 2001-ben elfogadott LXIII. törvény[1] a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.