Hírek
2023. December 20. 15:33, szerda |
Helyi
Forrás: F. Adrienn
Petőfi Félegyházája, Félegyháza Petőfije
E címmel nyílt állandó kiállítás a kívül-belül megújult Petőfi Emlékház ünnepélyes átadásán december 20-án (szerdán) délelőtt.
Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 program keretében megújult Petőfi Sándor Emlékház és Petőfi Félegyházája, Félegyháza Petőfije című új állandó kiállításmegnyitóján megjelenteket városvezetésünk nevében Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte.
- Most azon a helyszínen állhatunk meg – még ha egy kissé képletesen szólva is – ahol a kis Petrovics gyermek futkározhatott a ház udvarán, barangolhatott a templom környékén, benézhetett apja mészárszékébe, miközben meglovagolta fűzfaparipáját. Ez a helyszín hosszú évtizedeken át méltatlan sorsra kárhoztatott. Bár a mindenkori fenntartók – eleinte a városi könyvtár, majd a múzeum munkatársai – folyamatosan, erejüket megszakítva dolgoztak azon, hogy valamiképp fenntartsák a Petőfi-kultuszt, az igazi áttörés csak az utóbbi években indult el és az a pályázat, amely a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 program jóvoltából íródott, végre igazi előrelépést jelentett. Az elvégzett nagyívű külső és belső tartalmi munkák nyomán – melyhez csak gratulálni lehet – egy teljesen megújult emlékházba léphetünk be a mai naptól. Már most felhívom a figyelmét azoknak, akik még nem néztek körül, hogy a látvány, ami elénk tárul, impozáns. Mire valaki figyelmesen végigjárja ezt a területet, az valóban megmerítkezhet legnagyobb költőnk világában, és a korabeli Félegyháza miliőjében. Köszönet és elismerés illeti mindazokat – tervezőket, kivitelezőket, projekt megvalósítókat – akik részt vettek a Petőfi Sándor Emlékház megújításában. Külön köszönet Mészáros Márta múzeumigazgatónak és munkatársainak. Ők voltak azok, akik egyidejűleg két helyszínen – a börtönmúzeumban és itt is - kiválóan elvégezték azt az embert próbáló feladatot, melynek nyomán a város két igen jelentős történelmi emléke és helyszíne új köntöst kapott – mondta köszöntőjében az alpolgármester.
A kiállítást dr. Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum általános igazgató helyettese nyitotta meg. Ezt követően három generáció Petőfivel kapcsolatos gondolatai hangzottak el, dr. Tarjányi József félegyházi lokálpatrióta, Fekete Beatrix, könyvtáros tanár, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke, illetve Kiss Kolos a Platán utcai általános Iskola 5/B. osztályos tanulója előadásában.
A jeles esemény folytatásában a Borvirág Táncegyüttes A helység kalapácsa című vígeposzból mutatott be egy részletet.
Végezetül Mészáros Márta a Kiskun Múzeum igazgatója osztotta meg a Petőfi Emlékház felújításának részleteit a megjelentekkel, az álmok megszületésétől egészen az ünnepélyes átadás napjáig.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 15. 21:35, szombat | Helyi
Köszöntötték a szociális ágazat elhivatott dolgozóit
November 13-án, csütörtökön 14 órakor a városháza dísztermében köszöntötte Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a szociális ágazat dolgozóit a Szociális Munka Napja alkalmából.
2025. November 15. 20:38, szombat | Helyi
Emléktábla a dr. Táby-féle iskola emlékére
2025. november 12-én A Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001. Alapítvány emléktábla leleplezésére hívta az egykori diákokat, a dr. Táby-féle iskolában egykor tanítók leszármazottait.
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”












