Hírek
2025. Május 23. 10:22, péntek |
Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Rokon volt az autótolvaj
Két kapitányság is kereste azt az ellopott autót, amit a kiskunfélegyházi nyomozók információi alapján a bajai rendőrök találtak meg.
Kiskunfélegyházán, a munkahelye előtt parkolt le egy asszony a kocsijával május 20-án este, ám amikor hajnalban végzett, a járműnek már csak hűlt helyét találta. A történtekről értesítette a rendőrséget, akik haladéktalanul dologkörözést adtak ki a négykerekű megtalálása érdekében. A nő azt is elmondta, hogy arra gyanakszik, az egyik rokon vihette el a kocsit, méghozzá a pótkulccsal, ami előző este tűnt el a házból néhány más holmival együtt. Az unokatestvér – aki ismerte az ingatlanba a bejárást – néhány hónappal korábban már el akarta lopni a család autóját, de akkor ezt sikerült megakadályozni.
A nyomozók széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, míg végül ahhoz az információhoz jutottak, hogy a jármű Baján lehet. Ennek ellenőrzése érdekében a helyi rendőröktől kértek segítséget, akik a kocsit a városban meg is találták és lefoglalták.
Az ügyben eljáró kiskunfélegyházi rendőrök a 33 éves unokatestvért és egy barátját – egy 18 éves fiatalt – elfogták és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók szerint ugyanis a bűncselekményt közösen követték le. A férfiakat két másik hatóság – más-más ügyek miatt – őrizetbe vette.


Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi
Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök
A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.
2025. Október 25. 23:13, szombat | Helyi
Mendel Gáspár nevét viseli a megújult Közösségi Színtér Bugacon
2025. október 23-án ünnepélyes keretek között adták át Bugac kibővített és felújított közművelődési intézményét, a Mendel Gáspár Közösségi Színteret.
2025. Október 25. 22:34, szombat | Helyi
Október 23-i megemlékezést tartottak Lakiteleken
Szerda este került sor Lakitelek hagyományos községi megemlékezésére az 56’-os kopjafánál.
2025. Október 23. 19:50, csütörtök | Helyi
Polgármesteri találkozót tartottak Kömpöcön
Kistelepülések fejlesztési lehetőségeiről tárgyaltak Bács-Kiskun vármegye 4. számú választókerületének településvezetői 2025. október 17-én reggel Kömpöcön.
