Hírek
2017. Augusztus 31. 11:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Új útburkolatot kapott a Bankfalu főutcájának egy szakasza

A Kiskun utca újabb szakaszát sikerült újra aszfaltozni, illetve kiszélesíteni. így mintegy 360 méter hosszúságban és 2,5 méter szélességben készült el a szóban forgó útszakasz.
2015-ben városunk önkormányzata elindította a „Félegyháza újjáépül Programot”, melynek keretén belül a város minden részében épület felújításokat, útépítéseket terveztek meg.
2017-ben többek között a Kiskun utca újabb szakaszátis sikerült újra aszfaltozni, illetve kiszélesíteni. Így mintegy 360 méter hosszúságban és 6 méter szélességben készült el a szóban forgó útszakasz. Az út mindkét oldalát zúzott kővel töltötték fel és vízelvezető árkokat alakítottak ki. Az utat kivitelező, félegyházi telephelyű ÚT-ÉP-KER ’97 Kft.-nek köszönhetően a bankfalui városrész ún. „főútvonala” egészen a Sólyom utcától a Béla Király utcáig megújulhatott.
A 2017. évi költségvetésből ennek az útnak a felújítása mintegy 40 millió forintot vett igénybe – tudtuk meg Csányi József polgármestertől az út ünnepélyes felavatását megelőzően. Azt is elmondta, hogy a "Félegyháza újjáépül Program" keretében megvalósuló felújításokra a költségvetésből több mint 1 milliárd forintot szavazott meg a képviselőtestület, mely összegre 2017. augusztus 29-én (kedden) tehettek pontot. Ekkor ugyanis városunk végérvényesen megszabadult eddigi adósságától a KÉSZ Aréna Sportcsarnok megépülése miatt évek óta nyögött terhétől.
A jelképes szalagátvágás előtt a városrészben lakók nevében Szabó József nyilatkozott, aki 2014. októberét követően kapcsolódott be önkormányzatunk munkájába. A Komplex Telepprogramon túl – mellyel a környékbeli kisebbség beintegrálását és problémáik megoldását segíti elő – Szabó József összefogta ezen városrész lakóinak észrevételeit és igényeit, melyeket rendszeresen közvetít a képviselőtestület tagjai felé.
Szabó József elmondása szerint önkormányzatunk mindig, minden probléma felmerülésekor pozitívan állt a megoldás megtalálásában, ő pedig igyekszik – csakúgy, mint eddig – maximális segítséget nyújtani a munkálatokhoz, mellyel szebbé és jobbá tehető a bankfalui városrész lakosainak élete. Mint mondta, mindenkit örömmel tölt el az újraaszfaltozott útszakasz használata, csakúgy mint a nemrégiben kihelyezett ledes közvilágítás kibővítése, de bőven van még mit tenni.
Reményei szerint a jövőben is segítségére lehet önkormányzatunknak ezen városrész építésében és szépítésében.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA